Ka-bar kálvária

Van már vagy tíz éve, hogy elkezdtem ezt a kést. Közben kihagytam pár évet, és szegény csak porosodott és rozsdásodott a szekrény tetején. De legalább nem volt egyedül.

Sok hibába belefutottam a készítés során. Amit el lehet rontani, azt kb. mind elkövettem.

Először úgy gondoltam nem írom le, de hátha más is tanul belőle, így mégis leírom, kiírom magamból.

Hőkezelés után a felület korántsem volt olyan, mint amilyennek én azt elképzeltem. Persze, mivel olajban edzik. A hosszas tárolás miatt amúgyis rozsdagödrös lett a felület, az olajozás ellenére is. Kicsit meg is görbült a penge. A dekarbonizációról nem is beszélve, ami a vaskloridos maratásnál csúnya foltosodást tud okozni. Mire kész lett a penge, annyit le kellett csiszolnom, hogy a korábban elkészített keresztvasat és markolatgombot eldobhattam, újakat kellett készítenem. Előbbit valami ismeretlen minőségű edzhető acéllemezből készítettem, aminél működött a vaskloridos maratás, utóbbit viszont egyszerű lágyvasból, aminél nem igazán működik ez az eljárás. 

A markolat elkészítésére kis keresgélés után találtam egy technikát, amivel ragasztó nélkül is egyben marad markolat.

Felrajzoltam egy 5mm vastag bőrlapra a leendő "kockákat", kivágtam a téglalap lyukakat végül felkockáztam.

Melegvízbe beáztattam a korongokat, a markolattüskére felfűzve összepréseltem őket. Sajnos a présben elvetemedett az egész, paralelogramma lett, ami idétlenül nézett ki. Újra be kellett áztatnom, hogy szét tudjam szedni a markolattömböt. Ezután újrapréseltem, de szétesett. Megpróbáltam összeragasztani, de ismét szétesett. Végül a bőrkorongok felületét átcsiszoltam, így már fogta a ragasztó. A két végére ragasztottam egy-egy fiber lapocskát, mert azt olvastam, hogy a bőrben lévő anyagok korrodálhatják a velük érintkező fémfelületet, különösen, ha az nem rozsdamentes. Meg az eredetinél is így van.

Mostmár "csak" formára kellett csiszolnom a markolatot, ügyelve arra, hogy a vége szépen illeszkedjen a markolatgomb alakjához, ne legyen nagyobb, de kisebb sem. Utána az elejére készítettem két kis lapolást majd minden ötödik korong élébe egy körbemenő vájatot készítettem reszelővel. Majd enyhén bevizezve a felületet, egy fahengerrel erősen átdörzsöltem, amitől keményebb és simább lett. Na erről úgy látszik nem készült egy kép sem.

Következett a vaskloridos maratás, ami elég foltos lett, a markolatgomb pedig sokkal világosabb a többi acélnál. Visszacsiszolni nem akartam, mégiscsak katonai kés, aminél nem opció, hogy csillogjon. 

Ezért inkább a kőmosás mellett döntöttem. Egy üdítőitalos flakonból készítettem hozzá egy fúrógéppel meghajtott dobolót, ami ugyan összehorpadt néha a benne lévő súly miatt, de a célnak megfelelt.

Következett az összeszerelés és az élezés. Az élezés nagyját a szalagcsiszolóval csinálom 120-as szalaggal (ez a legfinomabb, ami nekem van), nagyon óvatosan, mert a vékony élbe könnyű belerondítani, és figyelni kell, nehogy felmelegedjen az acél, mert kilágyul. A végén egy olcsó, kínai késélezővel szép finoman megélezem a kést. Még mindig nem profi az élezésem, de innentől kezdve már nem veszélytelen jószág.

 

Már csak a markolat és a fémrészek felületkezelése van hátra, és kész is. Végre kész.

Első összetett markolatos késem

Évekkel ezelőtt úgy terveztem, hogy kipróbálom magam egy acélbaknis kés készítésében. El is készítettem a pengét és baknikat hozzá.

Kiinduló állapot

Majd eltelt vagy hét év. Nem Tibetben jártam, csak nem volt kedvem kést készíteni. Kedv nélkül pedig...

Aztán a közelmúltban úgy éreztem, jó lenne kezdeni már valamit a félkész pengékkel. Elküldtem őket melegebb éghajlatra.

Bizony, 60 HRC

Most végre elérkezett ennek a késnek is az ideje. Ennyi idő után úgy éreztem, olyan snassz lenne acél baknit rakni rá. Akkor miből legyen? Sárgaréz? Vörösréz? Á, francokat. Legyen fekete FR4! Sárgaréz szegeccsel! A markolat meg valami aranyszínű fa, sötét szegeccsel (úgy gondoltam a vörösréz idővel besötétedik). De közé is kellene még valami. Piros G10 liner! Bár ez így már nem is bakni, inkább összetett markolatpanel. De nem szaporítom tovább a szót, jöjjenek a képek a kész késről:

Utóirat: jobb lett volna, ha korábban rendelek fekete G10 körrudat, azzal szebb lenne.

Egy újabb amerikai tanto

 

A következő kés megalkotásához egy mozifilm adta az ihletet. Rákerestem a neten, lerajzoltam, módosítgattam, aztán már tökre nem is úgy nézett ki, mint amit a filmben láttam. De attól még tetszik.

A penge 5 mm vastag O2, feketére sötétszürkére maratva vas-kloriddal. Ami nem kicsit foltos lett, hála a dekarbonizációnak. Visszacsiszolni nem akartam, ezért kapott egy kis kőmosást, így már nehezebb észrevenni a foltokat.

A markolat fekete FR4. Az élek a hagyományos lekerekítős módszertől eltérően letöréssel lettek lemunkálva, így kinézetre elég markáns vonalak jelennek meg, ami passzol a pengén láthatókhoz. Legalábbis szerintem. Hogy tovább gazdagítsam a textúrát és elősegítsem a biztosabb fogást, a markolat közepére készítettem három keresztirányú hornyot.

Hogy egységes legyen a penge színe, a markolat kontúrját ragasztás előtt készre csiszoltam, így nem kellett azért aggódnom, hogy a szintbe csiszoláskor leszedem a felületkezelést.

A markolat rögzítésre rásegítettem két vörösréz csőszegeccsel, ahogy az előző késnél is.

Hőkezelés előtt:

Hőkezelés után:

Csiszolás közben (#600-nál már kezdenek előjönni a foltok):

Miután elkészült a kés, megéleztem és átkentem az egészet egy kis olajjal.

Változatok egy témára

Ha a késkészítés folyamán odaér az ember, hogy kiválassza a markolat anyagát, és van is miből választani, akkor nehéz lehet a döntés.

Lehet klasszikus, lehet modern, lehet meghökkentő.

És ha nem tudunk dönteni, miért ne készítsük el mindhárom variációt.

Hármat azért nem, de készítettem két egyforma pengét, amik csak a markolatban térnek el.

Az elsőnél fekete FR4-re esett a választásom vörösréz csőszegeccsel. 

Először készítettem nyitott szegecset. Kicsit kísérleteztem meg utánanéztem a neten mielőtt hozzáfogtam volna élesben. A végeredmény nem tökéletes, de elégedett lehetek vele.

A másodikhoz a jó öreg akácfát választottam sárgaréz szegekkel. 

A panelek alá piros G10 linert tettem, hogy egy kis színt vigyek a markolatba.

Miután elkészült a kés, sárgásbarna fából füstöléssel szép csokibarnát varázsoltam. Ez a művelet a fényes sárgareznek is adott egy kis antik hatást. Végül kapott egy kis olajat.

Már csak az élezés volt hátra, mert újabban erre is adok, és már lehet is velük papírcsíkokat vagdalni és szőrt borotválni a karról. Utóbbi nem feltétlen ajánlott, mert az élezéssel kicsit hadilábon állok.

Egy kis EDC

Továbbra sem adok nevet a késeimnek.

Méreteit tekintve legálisan hordható méretű kis kés. Már ha készítenék tokot hozzá, mert így igencsak veszélyes zsebbe, táskába tenni.

Az anyaga mondjuk kicsit vastag erre a célra, de lusta voltam elvékonyítani.

A penge O2 szerszámacélból van. A markolatpanelek Sapelli mahagóniból készültek, amiket két sárgaréz szegecs tartott a helyén a ragasztó megszilárdulásáig. Onnantól már nem sok szerepük van. Csiszolás után a fa részek kaptak egy kis tungolajos kezelést.

Mint láthatjátok, már logózom a késeim. A matricát is én készítettem. Ez volt az első ilyen példány, ez még kicsit kezdetleges.

És mint láthatjátok, a fényképezésre sem fordítok túl sok energiát.

Coming soon...

Az utóbbi években nem volt kedvem kést készíteni. Az érdeklődés nem szűnt meg a téma iránt, továbbra is figyelemmel kísértem AMA blogját (a többi blog sajnos évek óta inaktív) és különféle késkészítős videókat az egyik legkedveltebb videómegosztón.

Aztán télen annyi  késkészítős videót néztem, hogy megjött a kedvem folytatáshoz. Na meg nem szeretem félbehagyni az elkezdett dolgokat. Szóval leporoltam pár hőkezelésre előkészített késpengét és elküldtem őket hőkezelésre. Meg beszereztem pár hozzávalót, hogy kicsit színesebb legyen a paletta. Szó szerint színesebb.

Ezeknek a késeknek az elkészítéséről szólnak majd az elkövetkező bejegyzések.

 

Addig is ajánlom figyelmetekbe a jobb oldalon látható pár (számomra) új csatornát. Remélem nem haragszanak meg érte, hogy itt népszerűsítem őket!

A jelölőkés (marking knife)

Hát hosszas hallgatás után ismét itt vagyok. Na azért nagy dolgokat ne várjatok!

Egy hosszabb projektbe kezdtem bele 2 éve, ezért volt a nagy hallgatás. Semmi köze a késekhez, annál inkább az asztalos iparhoz!

Ezen projekt közben sok anyagot gyűjtöttem az interneten, amiknek nagy része külföldi volt (USA és Kanada), és sok esetben találkoztam azzal, hogy arrafelé bizony nem ceruzával jelölnek fára, hanem késsel.

Na nem konyhakéssel, hanem jelölőkéssel!

Aminek az értelme a vékonyabb jelben keresendő és abban, hogy az ilyen késsel ejtett jel rendkívül alkalmas egy véső vagy akár egy fűrészlap megvezetésére.

Egy ilyen késnek az az ismertetője, hogy egy oldalon van élezve. Vésőél, magyarul. Van jobbos, van balos, meg van a spear point, azaz lándzsahegyű.

Én egy ilyet készítettem. A projekt után mondjuk nem sok értelme van, de hátha hasznát veszem később. Hiszem fával dolgozni öröm és kikapcsolódás. És az igazi fából készült bútor örök érték, nem úgy mint a forgácslap és társaiból készült. Remélem sok ilyen izgalmas tervben lesz részem.

A kés pengéje egy kidobásra ítélt lyukasztó szerszám. 2*15*60 mm méretű, és baromi kemény. Darabolókoronggal méretre vágtam nagyjából, majd köszörűvel pontos méretre igazítottam. Majd elkészítettem a leélezést. Végül élesre fentem.

A markolat egy darab akácfából készült, ami egy lapátnyél méretre vágása során esett le. Esztergával munkáltam kellő méretre, majd kifúrtam a markolattüskének. Egy sárgaréz csőből kis gyűrűt tettem rá, hogy ne repedjen szét, amíg a pengét belenyomom és beleragasztom. Kétkomponensű ragasztóval.

Majd következett egy olyan dolog, ami már régóta piszkálta a fantáziám. Szalmiákszesszel megfüstöltem az akácfát, hogy sötétebb legyen. A képen látható szín 3 órányi füstölés eredménye (hát nem jön át a képen). Munkakésnél, kezdetnek pont megteszi.



Végül 2 réteg tungolajjal kezeltem, ami az ominózus projektből maradt meg.

Az egészben az volt a legjobb, hogy gyakorlatilag semmi konkrét terv nem készült a késről, csak vázlatok. Terv nélkül kicsit szabadabb volt a kivitelezés, nem volt mihez viszonyítanom. Haladósabb volt a munka, és nem görcsöltem rajta, hogyha nem a terv szerint alakult valami.
Csak haladtam az árral.

De a végeredmény elég így is elég pofás lett.

És mindezt gyakorlatilag acélhulladékból és tűzifából.