Minap kérdezte Ed, hogyan készítem a leélezést és az edzést. Terveztem egy ilyen bejegyzést készíteni, de elfelejtkeztem róla. Egy pár napba beletelt, mire szalonképes formába öltöttem mondandom.
Mivel eddig másodnyersanyagból dolgoztam (értsd laprugó a
hulladéktelepről, törött vagy életlen reszelő) ezeket csak úgy lehet
megmunkálni, ha előbb kilágyítom őket. Erre a műhelyben lévő kályhát használom.
Remek német öntöttvas kályha. Az égéstér alapterülete kb. 25x25 cm, és elég
széles az altaja, hogy legyen hely fogóval benyúlkálni. Ehhez a feladathoz
barnaszenet használok. Ez az egész hasonlít a kovácstűzhöz, az ajtó nyitásakor
jobban felizzik a parázs, ami hasonlít a fújtató funkciójához. Jó nagy tüzet
rakok, hogy elég parázs legyen, és narancssárgára felhevítem az acélt. Ennél
forróbbra nem, mert elég az acél. Ekkor vagy hagyom a parázzsal együtt kihűlni,
vagy berakom a tűztér alatti hamugyűjtőbe és betakarom hamuval, amitől nagyon
lassan hűl le az acél, pláne, ha az apróbb parázsdarabok is belehullnak.
Megjegyzem laprugót lehet kilágyítás nélkül is megmunkálni,
de elég nehéz fúrni, és egyengetni is, és előfordulhat, hogy a kiegyenesített
lap később mégis elvetemedik.
Következhet a kontúr lenagyolása. Ehhez általában
sarokcsiszolót használok. Ezután egy durva reszelőt, egyeneset és íveset,
odafigyelve, hogy az ívben ne legyenek törések. Végül 60-as papírral
megcsiszolom. Telimarkolatos pengénél kifurkálom a szegecsek helyét és könnyítéseket.
Majd megcsiszolom a kés lapját egy gyalult deszkára fektetett csiszolópapíron
attól függően, mennyire igényes felületet akarok elérni. 60-asnál nem használok
finomabbat, mert az edzésnél úgyis hólyagos lesz a felület, újra le kell
csiszolni.
A leélezés elkészítéséhez egy házilag készült köszörűt
használok. A motor és a kő tengelye közt ékszíjas áttétel van. A gép előnye, hogy
sem a motor, sem egy másik kő nincs útban, és a 20-as tengelyre fel lehet rakni
vágókorongot is, csiszolótárcsát is, és elég nagy méretű a munkaasztal, ami még
dönthető is. Hátránya, hogy a fordulatszám és a teljesítmény elég kevés, igaz
nem is erre a feladatra készült. Védőburkolat nincs, szóval úgy lehet dolgozni,
ahogy odafér az ember.
Háromféle módon készítek leélezést, ez amolyan fejlődési
sorrend, az első kettővel már nem igazán dolgozok.
1. A leélezéshez az asztalra lefogatott két db 4mm-es lemezt
használok, ami benyúlik a kő mellé. Először egy 6mm vastag vágókoronggal
lenagyolom, utána egy közepes finomságú 200-as átmérőjű kővel készre köszörülöm.
Majd jöhetnek a kis csiszolófák, amikkel kicsiszolom a leélezést.
Ennek az egész módszernek az a hibája, hogy a korongok
cserélgetésével a kő valószínűleg megint ütni fog, újra le kell szabályozni, a
kőből több fogy a leszabályzással, mint az effektív munkával. Ha a leélezés
szélessége állandó, akkor a hegy nagyon gyenge lesz, ha vastagabbra hagyom az
élt a hegy alatt, akkor a másodlagos élszalag lesz túl széles. Ha meg megemelem
kicsit a végét, akkor a kő nem egyetlen nyomot. Továbbá a homorú leélezés
kicsiszolása igen sok időbe telik (nekem legalábbis).
2. Másik lehetőség, hogy egy fahasábhoz hozzáfogatom a
pengét, és azt az asztalon mozgatva élezem a kést. Ezzel meg az a baj, hogy
hegy felé egyre nagyobb az élszög, a hegy szúrásra már nem is igazán alkalmas.
Szalagcsiszolón beválik, de köszörűn nem igazán.
3. Harmadik módszerem a szabadkézi reszelés. Egy
gyakorlásnak indult az egész, nem tudok egyenesen reszelni, hát gyakorlom. Kell
hozzá egy satu, egy nagyobb fahasáb, két szeg, sok idő és türelem. Először a
lemez élére bejelölöm az élt, majd a pengetőnél egy kb. 12-es körreszelővel
bereszelem a ricassot (?), majd egy lapos reszelővel elkészítem a leélezést.
Sarokcsiszolóval persze lehet gyorsítani a munkán. Ha ez kész, egy vastag,
gyalult keményfa deszkára felfogatott csiszolópapíron (P60) szépen megcsiszolom
az élezést. A deszka szélén lelógó papír pedig a ricassot szépen kicsiszolja. Még
jobb, ha a deszka élét lekerekítjük. Ennél a műveletnél oda kell figyelni, hogy
a kés ne billenjen meg, mert az élezés vonalát (bevel) könnyen lekapja. Ez a
módszer közelíti meg leginkább a sokak által használt szalagcsiszolós módszert.
Bár párszor megfordult a fejemben, hogy én is készítek ilyen gépet, de a
szalagok ára és a kihasználatlanság miatt mégsem kezdtem bele.
Mikor kész a kés, jöhet az edzés, de előbb normalizálni
kell, hogy az esetleges feszültségek lenyugodjanak, és edzésnél ne görbüljön a
penge. Ehhez újra parázsba kell tenni a vasat, de elég a piros parázs is, a
lényeg, hogy kb. meggypiros legyen az acél. Vagy hagyjuk itt kihűlni, vagy
ismét hamuban, de olvastam olyat is, hogy szobahőmérsékleten is elég hagyni
kihűlni.
Ha mindez megvan, jöhet az edzés. Ismét jó nagy parazsat
kell csinálni. Ismét narancssárgára hevítem, és az anyag vastagságától függően
bennhagyom, hogy átmelegedjen, de ne túl sokáig. Közben egy nagyobb vasdarabot
is felhevítek, amivel az olajat (újabban áttértem a használt napraforgóolajra,
ami nem is füstöl annyira, mint a fáradtolaj, nem olyan büdös, és nem is
környezetszennyező és könnyebb hozzájutni) előmelegítem (a meleg olaj
folyékonyabb).
Edzéskor a pengét heggyel lefelé belemártom az olajba, és
csak le-fel mozgatom. Ehhez ajánlott bőr munkáskesztyű viselése, mert fröcsköl
és lángra is kap. Akkor jó az edzés, ha a revét le is dobja, és az acél fehéren
világít.
A pengét ismét berakom a hamuba, ami tele van apró parázzsal. Ez egyfelől
leégeti róla az olajat, és képes a szükséges mértékben megereszteni a pengét
(búzavirágkék, szalmasárga).
Utána jön a szellőztetés. Újabban megeresztéshez én is a
gázsütőt használom (ezért kell leégetni az olajat, ne a sütőt büdösítse). Az ok
egyszerű, sokkal jobban szabályozható a hőmérséklete, mint a parázsnak. Nekünk
egy régi MORA gázsütőnk van, ami 160-280 C° hőmérsékletet tud. Mivel nincsenek
rajta jelölve a fokozatok, csak saccolni lehet. Takaréklángnál kicsit nagyobb
gázzal 90 percig sütöm a pengét. Nem mondom, hogy tökéletes megoldás, de egy
magamfajta hobbikésesnek megfelel. A keménységről annyit, hogy a reszelő
csúszik rajta, a szívósságról annyit, hogy amikor a meggörbült pengét satuban
egyengettem (3 db 80-as szeg segítségével), rendesen oda kellett lépni neki,
hogy egyenesbe jöjjön, de egyszer sem tört el, és a szeg sem hagyott rajta
maradandó nyomot.
Itt említem meg, számítanunk kell arra, hogy a parázs
hőmérséklete sem egyenletes, hiába fér be a kés, ha csak a közepe vagy csak a hegye
lesz megfelelően felmelegedve. Én ezért nem is készítek 25 cm-nél hosszabb
kést.
Megeresztés után a pengét ecetsavba mártom, ami leoldja a
revét, drótkefével rásegítve. Ismét jöhet a csiszolás, egyre finomabb
szemcsemérettel. Ha lehetséges váltott csiszolási iránnyal, hogy egyik irányú
karcolás se tudjon kimélyülni. Általában 500-as finomságig megyek el.
Jöhet a markolatozás. Markolattüskés késeknél előbb
elkészítem a keresztvasat. Előbb kifurkálom, majd tűreszelővel összeszakítom a
lyukat, végül sűrűn felpróbálva a tüskére készrereszelem. Utána a kontúrját
alakítom ki, végül megcsiszolóm a „pofáját”, a másik oldalt meg felérdesítem. A
kiszemelt fadarabot nagyjából téglaformára alakítom, kifúrom egy 8-as
fafúróval, és egy lyukfűrésszel (nem dekopír, ez egy keskeny de vastag pengéjű
kézifűrész) kiszélesítem a furatot. Bekeverem a ragasztót, összerakom, hagyom
pihenni egy napot. Mikor kikeményedett a ragasztó, bemaszkolom a pengét, és
durva fareszelővel lenagyolom a markolatot. Majd fémreszelővel finomítok rajta,
végül csiszolóvászon szalagokkal simára csiszolom. Ezzel vigyázni kell, mert a
szalag éle könnyen hurkásra csiszolhatja a fát. Mikor minden kész, lenolajba
mártom egy időre, ami kiemeli a fa szépségét
Telimarkolatos késnél a panelek lapját síkba csiszolom, majd
a pengéhez fogatva kifúrom a szegecsek helyét. A markolat elejét készre
csiszolom, mert ragasztás után ehhez nehéz hozzáférni. Ragasztáskor a
szeg(ecs)eket is behelyezem, és pillanatszorítóval összeszorítom. Bár
előfordult már, hogy szegecs helyet csavart tettem a lyukba, amit beolajoztam,
nehogy beleragadjon, és ezzel szorítottam össze a markolatot. Ragasztás után a
műveletsor megegyezik a tüskés késnél leírtakkal.
Remélem sikerült minden lényeges részletre kitérnem, és
értékes információt adnom. Láthatjátok, hogy nem feltétlenül kell nagy pénzeket
kiadni a megfelelő felszerelésre, és nem kell feladni a késkészítési álmunkat
azért, mert nem rendelkezünk megfelelő anyagiakkal.
