Hogyan készül?

Minap kérdezte Ed, hogyan készítem a leélezést és az edzést. Terveztem egy ilyen bejegyzést készíteni, de elfelejtkeztem róla. Egy pár napba beletelt, mire szalonképes formába öltöttem mondandom.

Mivel eddig másodnyersanyagból dolgoztam (értsd laprugó a hulladéktelepről, törött vagy életlen reszelő) ezeket csak úgy lehet megmunkálni, ha előbb kilágyítom őket. Erre a műhelyben lévő kályhát használom. Remek német öntöttvas kályha. Az égéstér alapterülete kb. 25x25 cm, és elég széles az altaja, hogy legyen hely fogóval benyúlkálni. Ehhez a feladathoz barnaszenet használok. Ez az egész hasonlít a kovácstűzhöz, az ajtó nyitásakor jobban felizzik a parázs, ami hasonlít a fújtató funkciójához. Jó nagy tüzet rakok, hogy elég parázs legyen, és narancssárgára felhevítem az acélt. Ennél forróbbra nem, mert elég az acél. Ekkor vagy hagyom a parázzsal együtt kihűlni, vagy berakom a tűztér alatti hamugyűjtőbe és betakarom hamuval, amitől nagyon lassan hűl le az acél, pláne, ha az apróbb parázsdarabok is belehullnak.

Megjegyzem laprugót lehet kilágyítás nélkül is megmunkálni, de elég nehéz fúrni, és egyengetni is, és előfordulhat, hogy a kiegyenesített lap később mégis elvetemedik.

Következhet a kontúr lenagyolása. Ehhez általában sarokcsiszolót használok. Ezután egy durva reszelőt, egyeneset és íveset, odafigyelve, hogy az ívben ne legyenek törések. Végül 60-as papírral megcsiszolom. Telimarkolatos pengénél kifurkálom a szegecsek helyét és könnyítéseket. Majd megcsiszolom a kés lapját egy gyalult deszkára fektetett csiszolópapíron attól függően, mennyire igényes felületet akarok elérni. 60-asnál nem használok finomabbat, mert az edzésnél úgyis hólyagos lesz a felület, újra le kell csiszolni.

A leélezés elkészítéséhez egy házilag készült köszörűt használok. A motor és a kő tengelye közt ékszíjas áttétel van. A gép előnye, hogy sem a motor, sem egy másik kő nincs útban, és a 20-as tengelyre fel lehet rakni vágókorongot is, csiszolótárcsát is, és elég nagy méretű a munkaasztal, ami még dönthető is. Hátránya, hogy a fordulatszám és a teljesítmény elég kevés, igaz nem is erre a feladatra készült. Védőburkolat nincs, szóval úgy lehet dolgozni, ahogy odafér az ember. 

Háromféle módon készítek leélezést, ez amolyan fejlődési sorrend, az első kettővel már nem igazán dolgozok.

1. A leélezéshez az asztalra lefogatott két db 4mm-es lemezt használok, ami benyúlik a kő mellé. Először egy 6mm vastag vágókoronggal lenagyolom, utána egy közepes finomságú 200-as átmérőjű kővel készre köszörülöm. Majd jöhetnek a kis csiszolófák, amikkel kicsiszolom a leélezést.

Ennek az egész módszernek az a hibája, hogy a korongok cserélgetésével a kő valószínűleg megint ütni fog, újra le kell szabályozni, a kőből több fogy a leszabályzással, mint az effektív munkával. Ha a leélezés szélessége állandó, akkor a hegy nagyon gyenge lesz, ha vastagabbra hagyom az élt a hegy alatt, akkor a másodlagos élszalag lesz túl széles. Ha meg megemelem kicsit a végét, akkor a kő nem egyetlen nyomot. Továbbá a homorú leélezés kicsiszolása igen sok időbe telik (nekem legalábbis).

2. Másik lehetőség, hogy egy fahasábhoz hozzáfogatom a pengét, és azt az asztalon mozgatva élezem a kést. Ezzel meg az a baj, hogy hegy felé egyre nagyobb az élszög, a hegy szúrásra már nem is igazán alkalmas. Szalagcsiszolón beválik, de köszörűn nem igazán.

 3. Harmadik módszerem a szabadkézi reszelés. Egy gyakorlásnak indult az egész, nem tudok egyenesen reszelni, hát gyakorlom. Kell hozzá egy satu, egy nagyobb fahasáb, két szeg, sok idő és türelem. Először a lemez élére bejelölöm az élt, majd a pengetőnél egy kb. 12-es körreszelővel bereszelem a ricassot (?), majd egy lapos reszelővel elkészítem a leélezést. Sarokcsiszolóval persze lehet gyorsítani a munkán. Ha ez kész, egy vastag, gyalult keményfa deszkára felfogatott csiszolópapíron (P60) szépen megcsiszolom az élezést. A deszka szélén lelógó papír pedig a ricassot szépen kicsiszolja. Még jobb, ha a deszka élét lekerekítjük. Ennél a műveletnél oda kell figyelni, hogy a kés ne billenjen meg, mert az élezés vonalát (bevel) könnyen lekapja. Ez a módszer közelíti meg leginkább a sokak által használt szalagcsiszolós módszert. Bár párszor megfordult a fejemben, hogy én is készítek ilyen gépet, de a szalagok ára és a kihasználatlanság miatt mégsem kezdtem bele.

 Mikor kész a kés, jöhet az edzés, de előbb normalizálni kell, hogy az esetleges feszültségek lenyugodjanak, és edzésnél ne görbüljön a penge. Ehhez újra parázsba kell tenni a vasat, de elég a piros parázs is, a lényeg, hogy kb. meggypiros legyen az acél. Vagy hagyjuk itt kihűlni, vagy ismét hamuban, de olvastam olyat is, hogy szobahőmérsékleten is elég hagyni kihűlni.

Ha mindez megvan, jöhet az edzés. Ismét jó nagy parazsat kell csinálni. Ismét narancssárgára hevítem, és az anyag vastagságától függően bennhagyom, hogy átmelegedjen, de ne túl sokáig. Közben egy nagyobb vasdarabot is felhevítek, amivel az olajat (újabban áttértem a használt napraforgóolajra, ami nem is füstöl annyira, mint a fáradtolaj, nem olyan büdös, és nem is környezetszennyező és könnyebb hozzájutni) előmelegítem (a meleg olaj folyékonyabb).

Edzéskor a pengét heggyel lefelé belemártom az olajba, és csak le-fel mozgatom. Ehhez ajánlott bőr munkáskesztyű viselése, mert fröcsköl és lángra is kap. Akkor jó az edzés, ha a revét le is dobja, és az acél fehéren világít.

A pengét ismét berakom a hamuba, ami tele van apró parázzsal. Ez egyfelől leégeti róla az olajat, és képes a szükséges mértékben megereszteni a pengét (búzavirágkék, szalmasárga).

Utána jön a szellőztetés. Újabban megeresztéshez én is a gázsütőt használom (ezért kell leégetni az olajat, ne a sütőt büdösítse). Az ok egyszerű, sokkal jobban szabályozható a hőmérséklete, mint a parázsnak. Nekünk egy régi MORA gázsütőnk van, ami 160-280 C° hőmérsékletet tud. Mivel nincsenek rajta jelölve a fokozatok, csak saccolni lehet. Takaréklángnál kicsit nagyobb gázzal 90 percig sütöm a pengét. Nem mondom, hogy tökéletes megoldás, de egy magamfajta hobbikésesnek megfelel. A keménységről annyit, hogy a reszelő csúszik rajta, a szívósságról annyit, hogy amikor a meggörbült pengét satuban egyengettem (3 db 80-as szeg segítségével), rendesen oda kellett lépni neki, hogy egyenesbe jöjjön, de egyszer sem tört el, és a szeg sem hagyott rajta maradandó nyomot.

 

Itt említem meg, számítanunk kell arra, hogy a parázs hőmérséklete sem egyenletes, hiába fér be a kés, ha csak a közepe vagy csak a hegye lesz megfelelően felmelegedve. Én ezért nem is készítek 25 cm-nél hosszabb kést.

Megeresztés után a pengét ecetsavba mártom, ami leoldja a revét, drótkefével rásegítve. Ismét jöhet a csiszolás, egyre finomabb szemcsemérettel. Ha lehetséges váltott csiszolási iránnyal, hogy egyik irányú karcolás se tudjon kimélyülni. Általában 500-as finomságig megyek el.

Jöhet a markolatozás. Markolattüskés késeknél előbb elkészítem a keresztvasat. Előbb kifurkálom, majd tűreszelővel összeszakítom a lyukat, végül sűrűn felpróbálva a tüskére készrereszelem. Utána a kontúrját alakítom ki, végül megcsiszolóm a „pofáját”, a másik oldalt meg felérdesítem. A kiszemelt fadarabot nagyjából téglaformára alakítom, kifúrom egy 8-as fafúróval, és egy lyukfűrésszel (nem dekopír, ez egy keskeny de vastag pengéjű kézifűrész) kiszélesítem a furatot. Bekeverem a ragasztót, összerakom, hagyom pihenni egy napot. Mikor kikeményedett a ragasztó, bemaszkolom a pengét, és durva fareszelővel lenagyolom a markolatot. Majd fémreszelővel finomítok rajta, végül csiszolóvászon szalagokkal simára csiszolom. Ezzel vigyázni kell, mert a szalag éle könnyen hurkásra csiszolhatja a fát. Mikor minden kész, lenolajba mártom egy időre, ami kiemeli a fa szépségét

Telimarkolatos késnél a panelek lapját síkba csiszolom, majd a pengéhez fogatva kifúrom a szegecsek helyét. A markolat elejét készre csiszolom, mert ragasztás után ehhez nehéz hozzáférni. Ragasztáskor a szeg(ecs)eket is behelyezem, és pillanatszorítóval összeszorítom. Bár előfordult már, hogy szegecs helyet csavart tettem a lyukba, amit beolajoztam, nehogy beleragadjon, és ezzel szorítottam össze a markolatot. Ragasztás után a műveletsor megegyezik a tüskés késnél leírtakkal.

Remélem sikerült minden lényeges részletre kitérnem, és értékes információt adnom. Láthatjátok, hogy nem feltétlenül kell nagy pénzeket kiadni a megfelelő felszerelésre, és nem kell feladni a késkészítési álmunkat azért, mert nem rendelkezünk megfelelő anyagiakkal.