Hiánypótlás

Az utóbbi hetek szabadságát kihasználva befejeztem több félbe maradt késemet, amik tavasz óta a műhely asztalán várták sorsuk kiteljesedését. Továbbá a karácsony töltött káposztától és bejglitől terhes napjait kihasználva eljátszottam a gondolattal, hogy meglévő késeimnek egy vitrint készítsek. Az alapanyagok begyűjtése és felmérése közben próbálgattam, milyen elrendezés lenne célszerű. És rá kellett ébrednem, hogy bizony két kést kihagytam a sorból. Ezeket szeretném most bemutatni Nektek, kedves olvasóimnak.

Elsőként, tartva magam a sorrendiséghez, egy kis tőr következik. Ez egy kis rögtönzött kés, nem készült hozzá semmi terv, vázlat, rögtön a közepébe csaptam. Alapanyaga egy 150-es (?) reszelő, amit kilágyítás és megeresztés nélkül formára köszörültem és leéleztem. A 15mm széles pengét direkt aszimmetrikusra éleztem 1/3-2/3 arányban. A keresztvas 4mm vastag savállóból van, aminek végtelenül egyszerű formát álmodtam meg. A markolat két mahagóni lap közé ragasztott kőrisfa lapból áll, ami alig valamivel vastagabb, mint a penge. A markolatot még ragasztás előtt készre csiszoltam és lakkoztam. Ezután már csak össze kellett ragasztanom az egészet, és kész is voltam. Ez egyike a korai késeimnek, a leélezés nincs kicsiszolva, és mivel a pengét nem olajoztam, ezért kicsit megkapta a rozsda.

A másik kés szintén reszelőből készült, de ezt már kilágyítottam köszörülés előtt. Már akkor nagy kedvencem volt a tanto forma. Itt már kombináltam kétfajta leélezést, a hegy alatt domború, a másik pedig homorú leélezés. A kézvédő, ha nevezhetem annak, 2mm vastag sárgaréz és elég rendesen előre dől. A markolata ennek is háromrétegű, két dió között egy mahagóni lap, ami (szintén) alig vastagabb a pengénél. Miután az egészet összeragasztottam, hagytam állni a dolgot vagy egy évig, és idén nyáron fejeztem be. Először úgy gondoltam, nyolcszög formára alakítom a markolat profilját, de végül ovális formájúra csiszoltam le. A markolat végébe sárgaréz drótból egy diszkrét kis szeget is készítettem. Mindent összegezve pöpec kis kés lett, leszámítva, hogy elég vastag az éle. És az olajos pengére minden szösz ráragad, ezért is kellene a vitrin :-) .

Ez a két kis késsel kívánok Boldog Karácsonyt és sikerekben gazdag, Boldog Új Évet Kedves Olvasóimnak.

Puukkonak látszó tárgy

Azt hiszem történelmi pillanathoz érkeztem. Ez az utolsó késem, amit köszörűvel homorú leélezéssel készítettem.
Oly sokan kedvelik ezt a típust, gondoltam elkészítem hát életem első puukkoját. Azért a "látszó tárgy" toldat, ugyanis ismereteim szerint, ezeket a késeket nem készítik homorú élezéssel, és technológiám miatt sem igazán skandi a leélezés. Ugyanis az "él" kb. 0,2 mm vastag, ergo élezésnél létre kellene hozni némi élszalagot. De formájában puukkora emlékeztet.
Ami a készítést illeti, nem dokumentáltam mindent. Az alapanyag laprugó, amit kilágyítás után 4mm vastagra köszörültem, kivágtam a markolattüskét és a pengeformát, majd egy fadarabhoz hozzáerősítve leéleztem.

Majd elhasznált étolajban megedzettem, és a gázsütőben megeresztettem. Látható, hogy nem apróztam el sem a markolattüske hosszát, sem a szélességét.

Edzésnél kicsit elgörbült a penge, ezt satuban kiegyenesítettem. Legalább kiderült, hogy szívós a penge, nem is kicsit. Majd szépen megcsiszoltam az egészet, 400-as finomságig.

A kézvédő erre a késre jellemzően minimális méretű, amúgy 3mm vastag savállóból készült. A markolat elülső negyede mahagóni, a többi pedig cseresznye. A penge lemaszkolása után szépen össze is ragasztottam.

A stabil fogás érdekében halfarok formájú a markolat vége. A forma lenagyolása után letörtem az éleket, majd egy darab csiszolóvászon szalaggal "cipőfényező" mozdulatokkal eltüntettem az éleket. Ezután a kézvédő vonalához hozzácsiszoltam a fát, mert számomra elég kiábrándító, ha az átmenet, hogyismondjam, hurkás.

Végezetül nem maradt más hátra, mint a markolatot lenolajba áztatni, a pengét pedig beolajozni, hogy megnehezítsem a rozsda dolgát.

Summázva az egészet elmondhatom, hogy szerintem szép lett, bár még szebb lenne, ha a markolat legszélesebb részét hátrébb vittem volna, és a mahagóni szálirányát nem hosszába, hanem keresztbe állítottam volna. De majd legközelebb.

Az igazságosztó

Előfordul, hogy elragad a hév, és olyan kést készítek, aminél nem lényeg a funkcionalitás, csak az, hogyan néz ki. Így született meg ez a kés is. Ezt a kést egy filmben láttam, és azonnal megtetszett. Nem telt bele sok idő, és egy gyors tervezés után hozzá is láttam.

Az alapanyag ismét laprugó, ismét a gyári edzéssel. Kezdetnek kiegyenesítettem a lapot, majd a hegy felől jó néhány/száz/ kalapácsütés árán sikerült kiszélesítenem a pengét 45 mm-ről 48-ra. Bizony kemény 3 milliméter. Majd szokásom szerint sarokcsiszolóval lenagyoltam a kontúrt, majd a leélezéseket.

A végén megmértem, és összesen 350 mm hosszon van "élezve" a penge. Miután kifúrtam a markolaton a szükséges lyukakat, köszörűn finomítottam a leélezést, amit kézi csiszolással végleges formára alakítottam.

Majd az él fogazása következett. Először 3mm-as vágókoronggal kezdtem neki, de az első fog után átálltam a 6,5 mm-es (vágó)korongra. Így sokkal látványosabb lett. Majd a fogazást is szépen kicsiszoltam.

Az eredetihez képest eszközöltem néhány módosítást. Eredetileg a fokél és fűrész rész csak egy oldalról élezett, és az is csak a vastagság feléig, aminek nem sok értelmét láttam. Megjegyzem, a fűrész remekül vágja a kötelet.

Ezután jött a markolat. Szokásomhoz híven a markolat fából készült, pontosabban kőrisfából, ami alá egy vékony réteg diófurnért is beragasztottam. Jobban illett volna hozzá valami micarta markolat, de nincs ilyenem, a rendelkezésemre álló bakelit meg túl finom szövetű, és nem valami látványos. Így maradt a fa. A panelek végeinek lecsiszolása után, bemaszatoltam az egészet ragasztóval, és a préserőről két M6-os csavar gondoskodott, amit finoman beolajoztam, megelőzendő a ragasztó rákötését. Ami be is jött.

Miután a ragasztó kikötött, kivettem a csavarokat. Lemunkáltam a felesleges anyagot a markolatról, és a lyukakba 1-1 6-os vörösréz rudad toltam, amit óvatosan szétkalapáltam szegecs formára. Végül a szegecsek fejét síkba munkáltam, és beáztattam a markolatot lenolajba. Utána azért oldószeres ronggyal letöröltem a szegecsfejeket, hogy jobban érje a levegő oxigénje, és szépen besötétedjenek a réz felületek.

A végén pár szó a technikai adatokról: 322mm teljes hossz, 190mm pengehossz, 4,7mm pengevastagság. A fokél hossza 76mm, a fűrész hossza megintcsak 76mm. A markolat hossza 110mm, szélessége középen 35mm, vastagsága középen 25mm. Súlya 413 g.

Tanto Warrior

Az utóbbi időben kissé szüneteltettem a késkészítést. Nem adtam fel mint hobbit, csak a nyár beköszöntével inkább a kirándulásnak és a bográcsozásnak, grillezésnek hódolok inkább. De legfőképpen kifogytam az alapanyagból. Továbbá, mint már párszor említettem a minőségibb anyagok és minőségi hőkezelés felé fordulok (én is). Történt azonban, hogy az általam kiszemelt alapanyag szeptemberig nem lesz elérhető. Ezt kihasználva, az időm inkább egy hobbi szintű asztali szalagcsiszoló elkészítésére használom. Bővebben majd szeptemberben, vagy októberben. Addig is kénytelenek vagytok beérni a régebbi munkáimmal.  Hát ez nagyon fellengzősre sikerült.

Na de térjek vissza a bejegyzésem tárgyához. Tőlem nem meglepő módon ez a kés is egy tantó, pontosabban mondva amerikai tantó formát kapott. Kinek a pap, kinek a papné, nekem ez tetszik. Ez is. Az alapanyag ismét 5mm-es laprugó, kilágyítás és mifene nélkül, ahogy a roncstelepről előhoztuk, anno, vagy 20 éve. Tudom, megfogadtam, hogy kést így soha többet, de mégis. És ez nem is az utolsó alkalom, hogy a gyári edzést meghagyva készítettem belőle kést. Mert mint mondtam, nagyon nyűgös dolog így kést készíteni. Nem is a fúrás, az kitartóan, és energiát nem kímélve megoldható. De hogy minden nagyobb felmelegedésre görbüléssel reagáljon, az fölöttébb bosszantó.

A munka az alapanyag levágásával és egyengetésével kezdődött.

Majd jött a kontúr kialakítása sarokcsiszolóval, végül köszörűvel.

A kés lapjának megcsiszolása, és a markolaton a könnyítő- ill. a szegecsfuratok kifúrása. És itt jön az érdekesség: a hegy alatti élszakasz domború, míg a fő vágóél homorú. Ezért a domború szakasszal kezdtem.

Csak utána jött a homorú.

A pengeháton lévő recézést 3-as vágókoronggal készítettem. Miután a pengét szépen felcsiszoltam, ráragasztottam a markolatpaneleket 2 komponensű ragasztóval. A szorításról 2 db 8-as csavar gondoskodott, amit a ragasztó kikötése után kivettem, és helyére került a 3 db alu szegecs. Hogy szép tölcséres legyen a szegecsek vége, a paneleket kicsit nagyobbra fúrtam, és miután levágtam a szegecsek hosszát, egy-egy csapágygolyót raktam a végükbe, amit satuval összenyomva szépen szétnyomták a szegecsek végét. Aztán lekerekítettek a markolat éleit és végül ezt is lekentem lenolajjal. Hogy miért? A lenolaj kitölti a csiszolópapír által meghagyott karcokat, és kihozza a bakelit rajzolatát. Sajnos ez elég finom szövetű bakelit, így a rajzolat is elég jellegtelen.

A poén az, mint láthattátok előző képek egyikén, ezt a kést másfél éve készítettem, ez alatt az idő alatt a bakelit elég sokat sötétedett. Ma már szép sötétbarna színe van.
A végeredmény: 232mm teljes hossz, 112mm pengehossz, 4,5mm pengevastagság, 43mm pengeszélesség, 120mm markolathossz, 26mm markolatvastagság (középen), 33mm markolatszélesség (középen) és 325 gramm súly.

Hunter

Nemes egyszerűséggel ezt a nevet kapta ez a kés. Egy vadászkés. Legalábbis én annak szántam.
Az alapanyaga ennek is laprugó. de mivel nyáron készült, és 30 fokban nem gyújtok a kályhába (őszi gyerek vagyok, elég rosszul viselem a meleget) ezért ahogy gyárilag meg van edzve, ebben a formában készítettem belőle a kést. Flex-szel kivágtam, lenagyoltam, majd lecsiszoltam a kontúrt.A köszörűre felszerelt vágókoronggal lenagyoltam a leélezést, majd köszörűkővel finomítottam.Ezután jött az érdekes rész, amit még soha nem csináltam, a zsigerelőkampó bevágása, és élezése. Mivel ilyen vékony köszörűkövem nincs, ezért csak a vágókoronggal éleztem meg, nagyon óvatosan. Majd kézzel utánacsiszoltam, hogy szebb legyen a kinézete. Ezután következett a markolat kifúrása. A panelek rögzítésére két 6mm-es vörösréz csövet, közé pedig pár könnyítőfuratot gondoltam. A fúró viszont sehogy sem vitte az anyagot, pedig jófajta HSS fúrók. Ezért (azt hiszem ZÉ blogjában olvastam) egy 5-os Vidia fúrót kiélezve megkezdtem a furatokat, és végül 6-os HSS fúróval fejeztem be őket. Elég kínszenvedés volt, de végül sikerült. Ezután egy 3mm-es vágókoronggal elkészítettem a pengehátra a recézést, amit aztán csiszolópapírral (3-es köracélra újjal ráfeszítve) készre is csiszoltam. Majd megcsiszoltam a leélezést és a penge lapját egészen 500-as finomságig.

Következett a markolat elkészítése. Mivel vadászkés, ezért tölgyfa markolatban gondolkodtam. A kivágás után a ragasztás síkját síkbacsiszoltam, a szegecsek helyét kifúrtam, a markolatpanelek elejét lecsiszoltam majd összeragasztottam az egészet. A ragasztó kikötése után lecsiszoltam a kontúrt, majd lekerekítettem az éleket. Végül lenolajjal impregnáltam. A végeredmény: teljes hossz 210mm, pengehossz 100mm, szélesség 4mm, vastagság 4,5mm. A markolat szélessége 30mm, vastagsága elöl 22mm, hátul 27mm.

Még két göcsöt is sikerült belevennem, hogy feldobjam a mintázatot.

Elég vékonyra sikeredett az él, de készre ez sincs élezve, tekintve, hogy inkább kiállítási tárgy.

A végén jegyzem meg, hogy így is lehet kést készíteni, de természetesen vigyázni kell, nehogy kilágyuljon az anyag, és az egyenesre kalapálás után hajlamos elgörbülni, pláne ha nagyobb hőt kap (gépi csiszolás, köszörülés).

A Munka Ünnepe

Kedves Olvasóim!

Bocsássátok meg nekem, hogy most nem egy kés készítéséről fogok nektek beszélni, de úgy gondolom, hogy akinek a szívéhez közel áll a késkészítés, annak a szabad tűzön való sütés-főzés témaköre sem áll messze a szívétől. A jó időre való tekintettel (nekem ez a meleg már amúgy is sok) úgy döntöttünk, hogy ma grillen sült ételek kerülnek az ünnepi asztalra. Rég terveztem már, de vagy az időjárás vagy a munkahely mindig közbeszólt. De nem ma.
 A hozzávalókat tegnap beszereztük (a védőital kivételével), úgyhogy nem volt más hátra, mint előre. Délelőtt 11-kor begyújtottam a faszenet, és hamarosan rácsra is kerülhetett az első fogás: grillkolbász, magyaros és csípős ízben. Mikor ez megsült, jött egy adag csevapcsicsa. Ezt kicsit tovább tartott megsütni, mégiscsak igazi hús van benne darálva, de ez is elkészült röpke 20-30 perc alatt. Miután pótoltam az elégett faszenet, következtek a lapos húsok. Elsőnek sertéstarja zöldfűszeres pácban. már rendesen folyt a nyálam közben, nagyon jó volt az illata. A rács szélén pedig kisebb méretű vöröshagymák süldögéltek saját héjukban.

Majd következett a magyaros pácban érlelt sertéskaraj. Aggódtam kicsit, hogy a paprika a hő hatására kesernyés lesz, de ilyesmire nem volt panasz ebéd után.

Ezután jött csak a kihívás, magyaros pácolású császárszalonna. Elejétől kezdve nem volt kérdés, ez bizony serpenyőben fog sülni, mivel elég vastag zsírréteg volt rajta. Az idő igazolta gyanúmat, elég sok zsír kisült belőle, ami elég gáz - akarom mondani füst - lett volna, ha a parázson végzi.

Mivel úgy láttam, elég sok energia van még a parázsban, ezért a helyi húsüzem tokaszalonnájából pár szeletet kisütöttem egy másik serpenyőben.

És ha mindez nem lett volna elég, a végén ebben a serpenyőben egy kevés zsíron megsütöttem kb. 20 dkg csemegekukoricát. Azért szeretem a sült kukoricát, mert a keményítő ilyen hőmérsékleten karamellizálódik, ami - egy kis sóval meghintve - nagyon finom. Közben elkészült a konyhában a sült krumpli és az uborkasaláta. Ezzel a mai kis akcióval kb 4 napra meg van oldva az ebéd kérdése.

Jó étvágyat mindenkinek!

A sebhelyesarcú 3

Ezt a kést még nagyjából akkor készítettem, mikor Zé készítette a saját Izula-klónját. És ekkor ugrott be, honnan is olyan ismerős az új késem formája.

Az alapanyag még mindig ez a rozsdás ócskavas, amit kivágás után kilágyítottam. Egy fahasábhoz hozzászorítva köszörűn lenagyoltam a leélezést, majd 80-as kővel finomítottam rajta. Ennek a kisérleti technológiának köszönhetően a pengetőnél elég magas lett a leélezés, ami a hegy felé egyre keskenyedik, viszont az él szöge a hegy felé elég erősen nő, szúrni elég nehéz vele.

Mikor ez megvolt, a markolat formáját is lenagyoltam, a markolatban lévő "lyuk"-akat körbefurkáltam, a kieső részt kiütöttem, majd reszelővel a kívánt formára alakítottam a külső és belső kontúrt. Már csak egy kis leheletnyi recézés volt hátra, amit háromszögreszelővel készítettem a pengehátra.

Edzés és megeresztés után jöhetett az ecetsavas fürdő drótkefével kombinálva a rozsdaréteg eltávolítása céljából. Az eredmény megint egy (szerintem szemet gyönyörködtető) ragyás, sötétszürke, mondhatnánk risztikus felület. Végül, de nem utolsósorban kicsiszoltam a kontúrt és a leélezést, na meg (nagy ritkán ilyet is csinálok) megéleztem a kést.

És hogy miért is váratott magára a befejezés? Az elejétől kezdve tudtam, hogy ennek is zsinórmarkolata lesz, de olyan, ami nem ér bele a markolat végén lévő karikába. Ha már akkorára és olyanra csináltam, hogy pörgetni lehessen a kést az ujj körül, ez a lehetőség ne vesszen el a zsinórmarkolat miatt. A színt is tudtam a legelejétől kezdve: méregzöld. Csak azt nem tudtam, honnan szerzek paracordot. Úgyhogy maradtam a régi megoldásnál: dekorációs zsineg. Ez a zsineg is műszál, de elég puha fonású. Mivel nagyjából tudtam mit akarok, a fonás elkezdésével nem is volt bajom, a befejezéssel annál inkább. Az elkötés a végén sehogy sem akart sikeredni. El is rontottam és sajnos le kellett vágni a zsineget. Mivel a maradék nem adott ki újabb markolatra valót, ezért visszatértem a már jól bevált fekete zsinegemhez. Ez közelebb áll a paracordhoz, elég kemény fonású. Hiába van száz videó a neten kimondottan Izulához, nem találtam megfelelő befejezést. De találtam egy olyan leírást, amilyennel én is próbálkoztam, és azt is leírja, hogyan kell befejezni.
Mivel az elektronikai dolgok nem szeretik a ki-be kapcsolgatást, csak a kezdőállapotot és a végeredményt tudom megmutatni.

Utána már csak folytatni kellett a megkezdett mintát. Olyan ez mint a cipő befűzése. Félúton a felső és alsó szár mellett erős madzagból egy-egy hurkot helyeztem a markolaton belülre, úgy, hogy még véletlenül se fonjam hozzá a vashoz azokat. Mikor végigértem, kötöttem rá egy csomót, de úgy, hogy a csomó maga ne lógjon ki a markolat síkjából. Ez persze némi deformációt okozott a mintázatban, de azt hiszem, ez ezzel jár. A csomó után hagytam kb 15-15mm-t, a végeket megolvasztottam kicsit, és a felfelé álló véget a hurok segítségével a felső szár mellé, a lefelé állót pedig az alsó szár mellé behúztam.
Úgyhogy 5-6 nekifutásból el is készült a markolat:

Hogyan készül?

Minap kérdezte Ed, hogyan készítem a leélezést és az edzést. Terveztem egy ilyen bejegyzést készíteni, de elfelejtkeztem róla. Egy pár napba beletelt, mire szalonképes formába öltöttem mondandom.

Mivel eddig másodnyersanyagból dolgoztam (értsd laprugó a hulladéktelepről, törött vagy életlen reszelő) ezeket csak úgy lehet megmunkálni, ha előbb kilágyítom őket. Erre a műhelyben lévő kályhát használom. Remek német öntöttvas kályha. Az égéstér alapterülete kb. 25x25 cm, és elég széles az altaja, hogy legyen hely fogóval benyúlkálni. Ehhez a feladathoz barnaszenet használok. Ez az egész hasonlít a kovácstűzhöz, az ajtó nyitásakor jobban felizzik a parázs, ami hasonlít a fújtató funkciójához. Jó nagy tüzet rakok, hogy elég parázs legyen, és narancssárgára felhevítem az acélt. Ennél forróbbra nem, mert elég az acél. Ekkor vagy hagyom a parázzsal együtt kihűlni, vagy berakom a tűztér alatti hamugyűjtőbe és betakarom hamuval, amitől nagyon lassan hűl le az acél, pláne, ha az apróbb parázsdarabok is belehullnak.

Megjegyzem laprugót lehet kilágyítás nélkül is megmunkálni, de elég nehéz fúrni, és egyengetni is, és előfordulhat, hogy a kiegyenesített lap később mégis elvetemedik.

Következhet a kontúr lenagyolása. Ehhez általában sarokcsiszolót használok. Ezután egy durva reszelőt, egyeneset és íveset, odafigyelve, hogy az ívben ne legyenek törések. Végül 60-as papírral megcsiszolom. Telimarkolatos pengénél kifurkálom a szegecsek helyét és könnyítéseket. Majd megcsiszolom a kés lapját egy gyalult deszkára fektetett csiszolópapíron attól függően, mennyire igényes felületet akarok elérni. 60-asnál nem használok finomabbat, mert az edzésnél úgyis hólyagos lesz a felület, újra le kell csiszolni.

A leélezés elkészítéséhez egy házilag készült köszörűt használok. A motor és a kő tengelye közt ékszíjas áttétel van. A gép előnye, hogy sem a motor, sem egy másik kő nincs útban, és a 20-as tengelyre fel lehet rakni vágókorongot is, csiszolótárcsát is, és elég nagy méretű a munkaasztal, ami még dönthető is. Hátránya, hogy a fordulatszám és a teljesítmény elég kevés, igaz nem is erre a feladatra készült. Védőburkolat nincs, szóval úgy lehet dolgozni, ahogy odafér az ember. 

Háromféle módon készítek leélezést, ez amolyan fejlődési sorrend, az első kettővel már nem igazán dolgozok.

1. A leélezéshez az asztalra lefogatott két db 4mm-es lemezt használok, ami benyúlik a kő mellé. Először egy 6mm vastag vágókoronggal lenagyolom, utána egy közepes finomságú 200-as átmérőjű kővel készre köszörülöm. Majd jöhetnek a kis csiszolófák, amikkel kicsiszolom a leélezést.

Ennek az egész módszernek az a hibája, hogy a korongok cserélgetésével a kő valószínűleg megint ütni fog, újra le kell szabályozni, a kőből több fogy a leszabályzással, mint az effektív munkával. Ha a leélezés szélessége állandó, akkor a hegy nagyon gyenge lesz, ha vastagabbra hagyom az élt a hegy alatt, akkor a másodlagos élszalag lesz túl széles. Ha meg megemelem kicsit a végét, akkor a kő nem egyetlen nyomot. Továbbá a homorú leélezés kicsiszolása igen sok időbe telik (nekem legalábbis).

2. Másik lehetőség, hogy egy fahasábhoz hozzáfogatom a pengét, és azt az asztalon mozgatva élezem a kést. Ezzel meg az a baj, hogy hegy felé egyre nagyobb az élszög, a hegy szúrásra már nem is igazán alkalmas. Szalagcsiszolón beválik, de köszörűn nem igazán.

 3. Harmadik módszerem a szabadkézi reszelés. Egy gyakorlásnak indult az egész, nem tudok egyenesen reszelni, hát gyakorlom. Kell hozzá egy satu, egy nagyobb fahasáb, két szeg, sok idő és türelem. Először a lemez élére bejelölöm az élt, majd a pengetőnél egy kb. 12-es körreszelővel bereszelem a ricassot (?), majd egy lapos reszelővel elkészítem a leélezést. Sarokcsiszolóval persze lehet gyorsítani a munkán. Ha ez kész, egy vastag, gyalult keményfa deszkára felfogatott csiszolópapíron (P60) szépen megcsiszolom az élezést. A deszka szélén lelógó papír pedig a ricassot szépen kicsiszolja. Még jobb, ha a deszka élét lekerekítjük. Ennél a műveletnél oda kell figyelni, hogy a kés ne billenjen meg, mert az élezés vonalát (bevel) könnyen lekapja. Ez a módszer közelíti meg leginkább a sokak által használt szalagcsiszolós módszert. Bár párszor megfordult a fejemben, hogy én is készítek ilyen gépet, de a szalagok ára és a kihasználatlanság miatt mégsem kezdtem bele.

 Mikor kész a kés, jöhet az edzés, de előbb normalizálni kell, hogy az esetleges feszültségek lenyugodjanak, és edzésnél ne görbüljön a penge. Ehhez újra parázsba kell tenni a vasat, de elég a piros parázs is, a lényeg, hogy kb. meggypiros legyen az acél. Vagy hagyjuk itt kihűlni, vagy ismét hamuban, de olvastam olyat is, hogy szobahőmérsékleten is elég hagyni kihűlni.

Ha mindez megvan, jöhet az edzés. Ismét jó nagy parazsat kell csinálni. Ismét narancssárgára hevítem, és az anyag vastagságától függően bennhagyom, hogy átmelegedjen, de ne túl sokáig. Közben egy nagyobb vasdarabot is felhevítek, amivel az olajat (újabban áttértem a használt napraforgóolajra, ami nem is füstöl annyira, mint a fáradtolaj, nem olyan büdös, és nem is környezetszennyező és könnyebb hozzájutni) előmelegítem (a meleg olaj folyékonyabb).

Edzéskor a pengét heggyel lefelé belemártom az olajba, és csak le-fel mozgatom. Ehhez ajánlott bőr munkáskesztyű viselése, mert fröcsköl és lángra is kap. Akkor jó az edzés, ha a revét le is dobja, és az acél fehéren világít.

A pengét ismét berakom a hamuba, ami tele van apró parázzsal. Ez egyfelől leégeti róla az olajat, és képes a szükséges mértékben megereszteni a pengét (búzavirágkék, szalmasárga).

Utána jön a szellőztetés. Újabban megeresztéshez én is a gázsütőt használom (ezért kell leégetni az olajat, ne a sütőt büdösítse). Az ok egyszerű, sokkal jobban szabályozható a hőmérséklete, mint a parázsnak. Nekünk egy régi MORA gázsütőnk van, ami 160-280 C° hőmérsékletet tud. Mivel nincsenek rajta jelölve a fokozatok, csak saccolni lehet. Takaréklángnál kicsit nagyobb gázzal 90 percig sütöm a pengét. Nem mondom, hogy tökéletes megoldás, de egy magamfajta hobbikésesnek megfelel. A keménységről annyit, hogy a reszelő csúszik rajta, a szívósságról annyit, hogy amikor a meggörbült pengét satuban egyengettem (3 db 80-as szeg segítségével), rendesen oda kellett lépni neki, hogy egyenesbe jöjjön, de egyszer sem tört el, és a szeg sem hagyott rajta maradandó nyomot.

 

Itt említem meg, számítanunk kell arra, hogy a parázs hőmérséklete sem egyenletes, hiába fér be a kés, ha csak a közepe vagy csak a hegye lesz megfelelően felmelegedve. Én ezért nem is készítek 25 cm-nél hosszabb kést.

Megeresztés után a pengét ecetsavba mártom, ami leoldja a revét, drótkefével rásegítve. Ismét jöhet a csiszolás, egyre finomabb szemcsemérettel. Ha lehetséges váltott csiszolási iránnyal, hogy egyik irányú karcolás se tudjon kimélyülni. Általában 500-as finomságig megyek el.

Jöhet a markolatozás. Markolattüskés késeknél előbb elkészítem a keresztvasat. Előbb kifurkálom, majd tűreszelővel összeszakítom a lyukat, végül sűrűn felpróbálva a tüskére készrereszelem. Utána a kontúrját alakítom ki, végül megcsiszolóm a „pofáját”, a másik oldalt meg felérdesítem. A kiszemelt fadarabot nagyjából téglaformára alakítom, kifúrom egy 8-as fafúróval, és egy lyukfűrésszel (nem dekopír, ez egy keskeny de vastag pengéjű kézifűrész) kiszélesítem a furatot. Bekeverem a ragasztót, összerakom, hagyom pihenni egy napot. Mikor kikeményedett a ragasztó, bemaszkolom a pengét, és durva fareszelővel lenagyolom a markolatot. Majd fémreszelővel finomítok rajta, végül csiszolóvászon szalagokkal simára csiszolom. Ezzel vigyázni kell, mert a szalag éle könnyen hurkásra csiszolhatja a fát. Mikor minden kész, lenolajba mártom egy időre, ami kiemeli a fa szépségét

Telimarkolatos késnél a panelek lapját síkba csiszolom, majd a pengéhez fogatva kifúrom a szegecsek helyét. A markolat elejét készre csiszolom, mert ragasztás után ehhez nehéz hozzáférni. Ragasztáskor a szeg(ecs)eket is behelyezem, és pillanatszorítóval összeszorítom. Bár előfordult már, hogy szegecs helyet csavart tettem a lyukba, amit beolajoztam, nehogy beleragadjon, és ezzel szorítottam össze a markolatot. Ragasztás után a műveletsor megegyezik a tüskés késnél leírtakkal.

Remélem sikerült minden lényeges részletre kitérnem, és értékes információt adnom. Láthatjátok, hogy nem feltétlenül kell nagy pénzeket kiadni a megfelelő felszerelésre, és nem kell feladni a késkészítési álmunkat azért, mert nem rendelkezünk megfelelő anyagiakkal. 

Sebhelyesarcú II

 A kés alapanyaga ugyanaz, mint az előzőnek. Miután kivágtam a megfelelő formát, kilágyítottam az anyagot. Következett a kontúr köszörülése, a leélezés (ami homorú, mint mindig), és a zsinórmarkolat elkészítéséhez szükséges furatok, valamint a könnyítőfuratok elkészítése. A kés teljes hossza 170 mm, a penge kb 70 mm hosszú, a szélesség 30 mm, vastagság 4 mm.
Edzés előtt még egy durva csiszolás, majd maga az edzés következett. Megeresztés után végső csiszolás, egyre finomabb csiszolóvászonnal és papírral. Mikor mindez elkészült, egy pár órát ázott ecetben, hogy a rozsdát feloldjam, néha drótkefével megdörzsöltem, így egy szép szürkés fémtiszta felületet kaptam.
Már csak a zsinórmarkolat elkészítése volt hátra, amihez narancssárga zsinegre esett a választásom. Bár nálunk nem lehet kapni igazi paracordot, csak valami dekorációs zsineget, ami nincs olyan kemény, de a díszkés funkciónak ez is megfelel.
A fénykép sajnos nem adja vissza a zsineg igazi színét, de íme a végeredmény: