2012. október 20., szombat

3finger

Nem, ez nem egy olcsó pornófilm címe. Ez egy kategória a  késeken belül, a 3 ujjas kések. Kis méretüknél fogva legálisan hordhatók zsebben, nyakban, meg ahol tudja az ember. Készítés szempontból pedig gyorsan megvan, ha dísznek készül kis helyet foglal, ha pedig kezdünk kifutni a késnek való anyagokból, akkor pedig a maradékkal (egyeseknek hulladék) is kezdhetünk valamit. Így született ez a kés. Egy öreg, életlen reszelőből készített kés maradéka.  És mivel nem sok mindent lehet kezdeni egy 107 mm hosszú vasdarabbal, ez lett a végeredmény. A pengehossz 50 mm, a szélesség 22 mm.
A kilágyítás és egyengetés után kialakítottam a formát, a furatokat (egy előre meghatározott minta szerint), majd a leélezést, ami, mint eddig is, homorú. A reszelő élén lévő fogazást próbáltam meghagyni a hüvelykujj számára a biztosabb megtámasztás érdekében, sajnos a csiszolásnál ez teljesen lekopott. Az edzés és megeresztés után ecetsavban próbáltam mattítani, ami félig-meddig sikerült is. Egyszer már tényleg kipróbálom a vas-kloridot. Végezetül pedig következett a lyukak összekötése fekete paracord-szerű zsinórral. Miután végeztem, hagytam pihenni az egészet. Vagy fél év múlva a kés végén fityegő két szál madzag közé befontam egy világoskék szálat. Ezt a fajta fityegőt fogalmam sincs minek hívja a szaknyelv (akinek tetszik, angolul sqaure weave paracord, azt hiszem).

Íme a végeredmény:




A legális hordhatóságáról viszont nem vagyok meggyőződve, a zsinórmarkolat miatt a szúráshossza elég bizonytalan.