2016. december 31., szombat

Smokey

Ritkán adok nevet a késeimnek, de mikor a maratás után megláttam a kést, rögtön a füst jutott róla az eszembe. Na de kezdjem az elején.


Mikor elkopott az egyik reszelőm, félretettem, hogy majd kés lesz belőle. Ennek most jött el az ideje. Az ünnepek előtt félbevágtam és kilágyítottam a reszelőt. Készítettem hozzá egy vázlatot, amit átmásoltam a vasra, és elkezdődött a formázás. Először a kontúrt alakítottam ki reszelővel, utána a leélezést csiszolóval, majd az éleket kerekítettem le reszelővel és kézi csiszolással. A reszelő mintázatot szándékosan hagytam meg, nem lustaságból. A végén a pengehátra készítettem 3 kis bemélyedést, hogy egy kicsit biztosabban álljon rajta a hüvelykujj, ha szükséges.
Majd következett az edzés, amit négyszer végeztem el, mert az első három esetben mindig túl jól sikerült a megeresztés, és kilágyult az acél.
Hőkezelés után az élt vékonyítottam kicsit, majd a leélezést, az éleket és a furatokat is, egyszóval az egészet átcsiszoltam újra szép fokozatosan, egészen 600-as finomságig.
Egy alapos zsírtalanítás után pedig 30 percig áztattam gyorsmarató folyadékba, amitől szép szürke "füstös" színe lett és ami remélhetőleg a rozsdától is meg fogja védeni.



A technikai adatok: 125 mm teljes hossz, 50 mm pengehossz és 75 mm markolat. A markolat vastagság 5,2 mm, a penge vastagság csak 3,8. Szélesség 24,5 mm.