Ka-bar kálvária

Van már vagy tíz éve, hogy elkezdtem ezt a kést. Közben kihagytam pár évet, és szegény csak porosodott és rozsdásodott a szekrény tetején. De legalább nem volt egyedül.

Sok hibába belefutottam a készítés során. Amit el lehet rontani, azt kb. mind elkövettem.

Először úgy gondoltam nem írom le, de hátha más is tanul belőle, így mégis leírom, kiírom magamból.

Hőkezelés után a felület korántsem volt olyan, mint amilyennek én azt elképzeltem. Persze, mivel olajban edzik. A hosszas tárolás miatt amúgyis rozsdagödrös lett a felület, az olajozás ellenére is. Kicsit meg is görbült a penge. A dekarbonizációról nem is beszélve, ami a vaskloridos maratásnál csúnya foltosodást tud okozni. Mire kész lett a penge, annyit le kellett csiszolnom, hogy a korábban elkészített keresztvasat és markolatgombot eldobhattam, újakat kellett készítenem. Előbbit valami ismeretlen minőségű edzhető acéllemezből készítettem, aminél működött a vaskloridos maratás, utóbbit viszont egyszerű lágyvasból, aminél nem igazán működik ez az eljárás. 

A markolat elkészítésére kis keresgélés után találtam egy technikát, amivel ragasztó nélkül is egyben marad markolat.

Felrajzoltam egy 5mm vastag bőrlapra a leendő "kockákat", kivágtam a téglalap lyukakat végül felkockáztam.

Melegvízbe beáztattam a korongokat, a markolattüskére felfűzve összepréseltem őket. Sajnos a présben elvetemedett az egész, paralelogramma lett, ami idétlenül nézett ki. Újra be kellett áztatnom, hogy szét tudjam szedni a markolattömböt. Ezután újrapréseltem, de szétesett. Megpróbáltam összeragasztani, de ismét szétesett. Végül a bőrkorongok felületét átcsiszoltam, így már fogta a ragasztó. A két végére ragasztottam egy-egy fiber lapocskát, mert azt olvastam, hogy a bőrben lévő anyagok korrodálhatják a velük érintkező fémfelületet, különösen, ha az nem rozsdamentes. Meg az eredetinél is így van.

Mostmár "csak" formára kellett csiszolnom a markolatot, ügyelve arra, hogy a vége szépen illeszkedjen a markolatgomb alakjához, ne legyen nagyobb, de kisebb sem. Utána az elejére készítettem két kis lapolást majd minden ötödik korong élébe egy körbemenő vájatot készítettem reszelővel. Majd enyhén bevizezve a felületet, egy fahengerrel erősen átdörzsöltem, amitől keményebb és simább lett. Na erről úgy látszik nem készült egy kép sem.

Következett a vaskloridos maratás, ami elég foltos lett, a markolatgomb pedig sokkal világosabb a többi acélnál. Visszacsiszolni nem akartam, mégiscsak katonai kés, aminél nem opció, hogy csillogjon. 

Ezért inkább a kőmosás mellett döntöttem. Egy üdítőitalos flakonból készítettem hozzá egy fúrógéppel meghajtott dobolót, ami ugyan összehorpadt néha a benne lévő súly miatt, de a célnak megfelelt.

Következett az összeszerelés és az élezés. Az élezés nagyját a szalagcsiszolóval csinálom 120-as szalaggal (ez a legfinomabb, ami nekem van), nagyon óvatosan, mert a vékony élbe könnyű belerondítani, és figyelni kell, nehogy felmelegedjen az acél, mert kilágyul. A végén egy olcsó, kínai késélezővel szép finoman megélezem a kést. Még mindig nem profi az élezésem, de innentől kezdve már nem veszélytelen jószág.

 

Már csak a markolat és a fémrészek felületkezelése van hátra, és kész is. Végre kész.