2014. január 13., hétfő

Valami új kezdete

Ahogy az utolsó (előtti) bejegyzésemben írtam a homorú leélezős korszakom véget ért. Belefáradtam abba, hogy cserélgessem a vágókorongot, a köszörűkövet és a csiszolótárcsát. Na meg a vásznat ragasztgatni a tárcsára. De legfőképp a leélezést kicsiszolni. Úgyhogy elhatároztam, áttérek az egyenes leélezésre.


Az utolsó laprugómat szétvagdaltam 3 darabra (a három kést előre megterveztem, hogy minél kevesebb legyen a hulladék), majd kilágyítottam őket. Na persze a szalagcsiszolóm azóta sincs sehol, csak papíron vázlat formájában, úgyhogy én is egy reszelővel láttam neki a nagy feladatnak.


Szóval a lényeg, hogy egy pengehátig tartó egyenes leélezést kapott a penge. Ahogy a képen is látható, először csak a feléig akartam, de ha már lúd, legyen kövér, felreszeltem pengehátig. Utána szépen megcsiszoltam az egészet 1000-es finomságig.


A markolat 5mm vastag bőr laposszíjból készült, szám szerint húsz darab kis kockából amiket tapétavágóval vágtam és lyukasztottam ki.


 A lemezeket két darab 10mm vastag  alumínium "bakni" fogja közre. Az elülső egy kicsit hosszabb a pengére csúszás megakadályozása végett. Szóval az alukat előre kialakítottam, csak a finomcsiszolást hagytam hátra. Következett az összeragasztás és a préselés, amihez egy kis prést kellett összeraknom, mivel állítólag egy ilyen markolatot 3 napig kell nyomás alatt tartani.


Miután kiszedtem a szorítóból, a markolattüske végét elkalapáltam. Ami nem kis feladat volt, elég kemény ez az anyag kilágyítva is. De azért csak sikerült. Utána már csak a markolat formára reszelése és csiszolása volt hátra. Mikor ezzel is elkészültem, kapott ez is egy kis lenolajat, amit elég gyorsan beszívott, ezért kapott még többet is, és mikor ezt is beszívta, kapott lakkot is. És utána megint lenolajat.







Most pedig leírok ezt-azt, hogy okuljon, aki hasonló markolat készítésére adja a fejét. Az általam használt bőr laposszíj egyik oldala fényes volt (ez a kész késről készült képeken is látszik), valószínűleg valami (cserző?) anyaggal volt kezelve, vagy nem tudom. A ragasztásnál sok volt a ragasztó, ami impregnálta a bőrt. Vagy ez, vagy az említett anyag miatt a bőr egyik oldala puhább, a másik keményebb volt. Ez pedig a kész markolaton, nem tudok rá jobb szót, hurkásság formájában kiütött. Ezen már nem tudtam változtatni, ez így maradt. A másik, amire nem árt odafigyelni, hogy mikor 200-as papírral csiszoltam a markolatot, akkor a papír át-átcsúszott az alura, ami finom porával szürkére színezte a bőrt.

Végül elmondhatom, ezen a technikán még lenne mit  finomítani, ami előbb vagy utóbb be is fog következni.

7 megjegyzés:

  1. Szervusz Karesz!

    Nagggggyon komoly lett a késed, gyönyörű!
    Nagyon tetszenek a bőr markolatok, és le a kalappal elötted is, hogy reszelővel van türelmed leélezni.
    Így tovább.

    Balee

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nálam nem is annyira türelem kérdése volt, mintsem izomerőé. Na nem tartom magam gyenge embernek, de ezt sem egy nekifutásból csináltam meg. A markolaton meg még van mit javítani, de ez sem marad el.

      Üdv, Karesz

      Törlés
  2. Szia Karesz Még nem ismerjük egymást de én egy ideje már figyelem a blogodat. Én is amatőr késes vagyok, kb 3éve kezdtem késeket készíteni. Ha érdekel megnézheted az: http://obknives.blogspot.hu/ oldalon a műveimet, ugyanis 2013 november körül kedvet kaptam tőletek, hogy ilyen módon megmutathassam a késeim.
    A késeddel kapcsolatosan én is csak elismerésemet tudom kifejezni, és itt a reszelőre gondolok. Nagy éhségre vall hogy képes voltál nekiállni és végigcsinálni reszelővel. A markolat nagyon jól sikerült. Alu baknikat én még nem használtam, mert attól félek hogy megfogja a kezet. Tényleg, megfogja?
    Gratulálok, üdvozlet: Oláh Barna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Neked is az elismerést. Az aluról nyilatkozni nem tudok, igazából nem használom a késeim, legtöbbjének éle sincs. Bocsássák meg nekem.
      De nem igazán találkoztam alu kiegészítőkkel nézelődésem során, inkább vörösréz, sárgaréz, bronz, rozsdamentes és nikkel-ezüsttel.

      Üdv, Karesz

      Törlés
  3. Szia Karesz!

    Hát mit mondjak, nagyon szép darab! Én már annyit reszeltem, hogy nem is hiányzik a gép:) A bőrt egyébként 6-800-as papírral még az olajozás előtt érdemes felcsiszolni, aztán tiszta rongykorong, ha van, majd utána jöhet a lenolaj, de nem áztatva, csak átkenve. Így nem puhul fel és tükörfényes lesz.

    Üdv: Marci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marci,

      köszönöm az elismerést, és az útmutatást, majd a következő bőrmarkolatnál kipróbálom. Ami a reszelést illeti kondinak sem rossz, de napi 8 óra munka után már nem igazán igénylek több kondit.

      Üdv, Karesz

      Törlés
  4. Szervusz Karesz !

    Na ez az a kés amelyiknél beindult a nyálelválasztásom. Olyan szinten a kedvemre való, hogy arra nincs szó. Ritkán szoktam áradozni, de ez a kés amit még álmomban is használnék. Azt pedig így utólag említem meg, hogy kidolgozásban, és esztétikában Marcival egyetemben, kimagaslotok az amatőr késkészítők közül.

    AMA.

    VálaszTörlés