2014. március 23., vasárnap

Az ikrek 1.rész

A következő (két) kés azért kapta ezt a nevet, mert mindkettő pengéje ugyanabból a törött reszelőből és mindkettő markolata ugyanabból a fadarabból készült. Persze mint látni fogjátok csak kétpetéjűek, mert az első egy puukko a második meg egy full tang EDC kés. Ehhez persze kellett egy reszelő, ami pont jó helyen tört el, és a szomszéd néni, aki ideadta az udvarán évek óta rohadó fatörzset, amiről kiderült, hogy szilvafa. Nagyon szép színe van ennek a fának, sajnos a korhadás igen nagy részt használhatatlanná tett az amúgy sem valami nagy átmérőjű törzsből, nem sokat sikerült megmenteni belőle.
A folyamat most is a kilágyítással kezdődött, amit kétszer is elvégeztem, mivel a leélezés feléig eljutva igencsak csúszkált rajta a reszelő. A markolattüske szerencsére adott volt, csak kicsit csinosítani kellett rajta. A pengeformát pedig fűrésszel vágtam ki. És kezdődhetett is a leélezés, amit egy körreszelővel kezdtem.


 A munka felgyorsítása végett azért igénybe vettem a flexet is.


 Végül egy laposreszelővel fejeztem be. Eredetileg úgy terveztem, hogy a pengetőnél megmarad a reszelő mintája, de kicsit elszaladt velem a ló, és teljes mértékben eltüntettem az lapanyagra utaló jeleket.



Az edzés után szépen lecsiszoltam a pengét, elmentem egészen 800-as papírig. Majd következett a bronz kézvédő furatának kireszelése és a markolat kifúrása. A kézvédőt ragasztás előtt a végleges formára reszeltem és csiszoltam, elkerülendő a kézvédő lapjának összekarcolódását. A markolatnak való kiválasztása után méretre vágtam a fát, kifúrtam, és kitöltöttem ragasztóval, majd összeillesztettem a pengével. A ragasztó kikötéséig egy csavaros szorítóban helyeztem el az egészet. A ragasztó kikötése után kanyarítófűrésszel kivágtam a markolat formáját és durva ráspollyal elvégeztem a nagyolást. Mindeközben kés a pengéjénél fogva volt befogatva a satuba, úgyhogy a szívósságához nem fér kétség. Majd következett a finomabb ráspoly, a reszelő és végül a csiszolópapír szalagok. Közben mindvégig odafigyeltem, hogy a bakni és a fa kontúrja szépen egy vonalban legyen. A legvégén persze ez is kapott egy alapos lenolajos áztatást.

A bejegyzés írása közben vettem észre, hogy csak a penge reszeléséről készítettem képeket. úgyhogy kénytelenek vagytok ezekkel és kész késről készült képekkel beérni.

A kész kés pengéje



És a markolata


Egy kép az egész késről


És egy kép felülről

 

Mondhat akárki akármit, azért az európai fafajok közt is találhatunk gyöngyszemeket.
A penge egyébként 4mm vastag, 24mm széles és 80mm hosszú. A markolat 112mm hosszú, 26mm vastag és 33mm széles. Súlya mindössze 111 gramm.

2 megjegyzés:

  1. Szevasz Karesz
    Igazán szép kis kések lettek, teljesen harmónikus minden forma. Milyen fa a markolat? Cseresznyére tippelek
    Üdv: Barna

    VálaszTörlés